Ha ezt a húst nem a sütőben sütöttem volna, hanem a kinti grillen, akkor ez lenne a barbecue receptje.
Hozzávalók / 12 adag

3.5 kg sertéslapocka (csontos, bőrös)
1 fej fokhagyma
himalája só ízlés szerint
fekete bors ízlés szerint (frissen őrölt)

Elkészítés

A fokhagymát megpucoljuk, a felét félbevágjuk. A másik felét finomra vágjuk, sóval megszórjuk, a kés lapjával elhúzgálva pépesítjük. 
A húsnak a bőrös felét vízszintesen bevágjuk (az alatta lévő zsíros réteggel együtt), mintha egy szeletet le akarnánk vágni belőle, de ne vágjuk végig. Ez lesz a fokhagymának a takarója, hogy ne égjen meg.
Fordítsuk meg, és az alját alaposan sózzuk, borsozzuk, ne sajnáljuk!
Helyezzük bele egy vékonyan kizsírozott tepsibe, a fűszerezett felével lefele. Hajtsuk fel a takarót, és egy hegyes, éles késsel vágjunk mélyedéseket a húsba, amibe belenyomkodjuk a félbevágott gerezdeket.
Ezután kenjük be a fokhagymakrémmel, de azzal számolva, hogy a takaró zsugorodni fog sütés közben, és ott megéghet. Ezt a felét is sózzuk, borsozzuk, hajtsuk vissza a takarót, és azt a réteget szintén fűszerezzük. Tépjünk le egy darab alufóliát, vékonyan kenjük be zsírral vagy olajjal, ha ez kimarad, a bőrke rész hozzáragad. 
Forró sütőbe rakva 2,5 óráig sütjük. A fóliát levéve további 2,5-3 órát sütjük. Ha szükséges, kevés vizet önthetünk alá, félóránként nézzünk rá, hogy minden rendben van vagy sem.
Amikor szép piros és kopogós a teteje, akkor van kész.